• Hajzer Evi

Utazunk

40 felett „megbolondul” az ember. A pasik csajoznak, a csajok meg feszegetik a saját határaikat. 40 felett tanultam meg búvárkodni, akkor voltam először raftingolni. Az Afrika iránti szerelem nem új dolog. De új dolog egyedül utazni egy másik nővel férfi nélkül. Nem, nem azért, ami hirtelen mindenkinek elsőre bevillan. Azt gondolom, hogy bármennyire is biztonságosnak tartják a kontinens néhány részét, egy nő férfitársaság nélkül ne menjen. Mégis egyre több fiatal lány, idősebb hölgy indul útnak, ezért mivel 40 felett határokat feszegetünk, belevágtam én is. Az a helyzet, hogy belekényelmesedtem a kapcsolatomba, abban az értelemben, hogy megszoktam, Bandika mindig ott van mellettem. Ha bármi van segít, ha nagyon nem boldogulok, megoldja. És most nem lesz Bandika mellettem. Ha valamit meg kell oldani, akkor azt nekem kell. Önállóan. Vagy maximum Katival az Afrika Másként Alapítvány kuratóriumi elnökével.

A programhoz való csatlakozásom is igen mókásan indult. A Mamma Mia egyik előadására hónapokkal korábban megvásárolt jegyeimet nem tudtam eladni, igy átszerveztünk és mégis elmentünk a színházba. Valójában nem tervezetten, de az égiek akaratának megfelelően találkoztunk ott Andival, az Alapítvány alapítójával.  Viccesen kérdeztem, hogy mikor megyünk Afrikába, mire a válasz az volt, keresnek önkéntest a ghánai projekthez. Hát igy kezdődött.

Az út már kalandosan indult Bécsben is. A reptéren a csomagfeladás után addig beszélgettünk, hogy a C terminál helyett a G-n kötöttünk ki. Bóklásztunk egy sort (meg én röhögtem, hogy na kezdődik), amig egy egyenruhás hölgy eligazított bennünket. Miután roppant ügyesen megtaláltuk a beszálló kaput, elindultunk Párizs felé. A CDG repteret szörnyen utálom. Az összevissza buszozásokat szintén. A 2E ráadásul felújítás alatt. Igy térerő sincs normális és információs táblák sem. Miután a sokadik biztonsági ellenőrzés után odaértünk a K39 kapuhoz, beültünk egyet ebédelni, mert a nap még hosszú és Ghána még odébb van. És érzékeny búcsút vettem a presszókávétól. Nagyon érzékenyet.

Amikor megnyitották a kaput, nem túlságosan meglepődve néztem, hogy az utasok között kevés a fehér. Viszont a fekete nők mind-mind a hagyományos afrikai ruhákat viselik. Amikor már a repülőgépen megcsap Afrika szele és hangulata. Én teljesen logikus gondolattal nem ablak mellé csekkoltam be, hanem a kétszékes sor folyosóhoz közelebbi oldalára. Ne kelljen senkit felkeltenem, ha már nem bírok nyugodtan ülni. Az ablak mellett (meg egy kicsit az én székemen is) egy tőlem kicsit idősebb burkina-fasoi férfi ült… És fürdeni sem mostanában fürdött.  Fülemben csengtek egy ismerősöm szavai: a ghánai gép színes és szagos lesz. És tényleg. Hogy minimális privát szférát tartsak, próbáltam jobbra húzódni, így persze az össze légiutaskísérő és mindenki más, aki a mosdó igyekezett megközelíteni, nekem jött. A légiutaskísérők között több jóképű férfi is volt, sőt az egyik határozottan úgy nézett ki, mint Brad Pitt barna hajjal. Néha sajnálom, hogy nem az első osztályra veszek jegyet.

A párizsi gép közel egy órás késéssel szállt fel, ebből minimálisat sikerült behozni mindössze. Először Burkina Fasoban szálltunk le. A történet azért érdekes, mert baráti körben hetek óta az volt a téma, hogy az afrikai országok egy részében nem oktatják a világföldrajzot, csak az afrikait vagy esetleg csak a saját országuk földrajzát ismerik és mi jó lenne az afrikai gyerekeknek is megtanítani játékosan a világ földrajzát és történelmét. Egyik ismerősöm állandóan Burkina Fasoval húzott az indulás előtti hetekben, hogy jöjjek és tanítsam meg ügyesen a ghánai gyerekeknek, hogy ki az északi szomszédjuk. Leszálláskor meg olyan kómás voltam, hogy elindultam én is a tömeggel, hogy kiszállok. Csak, amikor a mobilom bejelentkezett, hogy üdvözölnek Burkina Fasoban, akkor jöttem rá, hogy nem jó helyen akarom elhagyni a repülőt. Burkinában is eléggé eltököltük az időt, aztán irányba álltunk Accra felé. Nem sokkal később landoltunk. A háromszori fel- és leszállás megviselte a fülemet és kiszálláskor kb. olyan süket voltam, mint a búvártanfolyam után. Belépéskor kérik a sárgaláz elleni oltás igazolását.  Fényképet csinálnak, ujjlenyomatot vesznek. A fénykép készítésnél szól a kisfickó, hogy vegyem le a szemüvegem. Késő este, amikor már egyébként is fáradt a szemem. Na, basszus nehezített akadálypálya… eddig csak nem hallottam, most már nem is látok. Aztán a vízum ellenőrzésnél is gondjaim akadtak a kommunikációval, mert alapból sem hallottam, ráadásul a pasi nem is artikulált normálisan, mire megbeszéltük, hogy egy hétre jöttem egy barátnőmmel, a többi ablaknál belépett minden utas és kiürült a terminál. Aztán látom, hogy Kati még nem is végzett, pedig előbb kezdett. Valahogy nagyon fennakadtunk a rostán. Aztán jött a következő kihívás, az én nevemen futó feladott poggyász, ami 23 kg adományt tartalmaz, nem érkezett meg velünk, ezt pedig egy Air France-tól érkező sms tudatta.

A többi csomag is az utolsók között szállt ki a gépből, Kati kezdett is aggódni, hogy nem csak egy csomagot kell majd elővarázsoltatni a légitársasággal. A terminál elhagyásakor is átnézik a csomagokat, meg a feladó reptéren kapott matricákat, hogy tényleg a saját csomagodat viszed-e ki. A terminál előtt Anita, Judit és Gergő vártak, akik már hónapok óta itt önkénteskednek Ghánában, jól ismerik a helyi viszonyokat. Helyi telefonkártyával vártak bennünket, de Kati készülékének valahogy nem sikerült összebarátkoznia a kártyával. Egy rövid megbeszélés után autóba ültünk, - itt az uber nagyon korrekten és nagyon jól működik – és irány a szállás az éjszakában. A szállásunk szolid volt, egyszerű, a wi-fi marhára nem akart működni, de arra jó volt a hely, hogy feltöltsünk minden szerkezetet, aludjunk, hajat mossak, viszont a reggeli isteni volt és az étterem hangulatos.

4 views
afrika_maskent_logo_homok_001_edited.png
Keep in touch
Kerepesi út 78 B, 1.  III/2, 1148 Budapest, Hungary
E : info@afrikamaskent.hu
Connect with us
  • YouTube
  • LinkedIn
  • Facebook
  • Instagram

Our partners :

Bypass_logo_grey.png
eznekemjo_logo_color.jpg
utazzafrikaba_hu.jpg

© 2020 by Africa Another Way