• Csonka Ágnes

Kész a terem, kész a vacsora

2019. március 17. vasárnap- Reggel hamar összekészültünk, hogy elinduljunk az iskolába a teherautókkal, rajta az informatika terem és a könyvtár bútoraival, eszközeivel (számítógépek, nyomtató, fénymásoló), a könyvekkel, a gyermekek ajándékaival és az iskolába szánt többi eszközzel, írószerrel. 9 óra előtti indulást javasoltak, hogy még elkerüljük a rendőröket, akik megállíthatnak az úton ellenőrizni. A szállásunk udvarán azonban az egyik teherautó defektje (bal első lapos kereke) fogadott minket.

Mivel az autóhoz tartozó emelő eltörött, így a fiúk elindultak gumist találni, én addig a kerthelyiségben folytattam az éjszakai 5 órányi alvást és közben befejeztem az előző napi blogot. Valamikor a reggel és a délelőtt határán indultunk el – és persze csak az utca sarkáig jutottunk el, ahol tervünk szerint csak a gumishoz betért másik teherautót vártuk volna meg. A Trabant Expedicótól Zsolt is velünk jött és szegény csak jót akart, amikor kamerával a kezében fel akarta venni a reggeli forgalmat egy Andival készített rövid interjú keretében. A rendőrök meglátták és kitört a ribillió: legalább fél órát vesztettünk, papírnézés, kioktatás, kiabálás, telefonálás, és a felvétel letörlése… tényleg kezdtük úgy érezni, hogy ez a dolog el van átkozva, sose érjük el az iskolát… Haidara úr, az iskola alapítója elindult felénk, mivel biztos akartak lenni ezután, hogy tényleg megérkezünk (odatalálunk és nem lesz több rendőr az úton). Közel félúton találkoztunk, ott az út széléről integetett, majd elindult előttünk, vezetve a konvojt. (Valószínű azt sem hitte el, hogy odatalálunk, pedig az út nagyon egyszerű: a híd után rögtön jobbra, át a piacon, a Bank of Africánál megint jobbra, a "Maggival minden nő egy sztár" feliratnál egyenesen tovább és a kis "Sanzelizé" bolt és a Tounkara tisztító sarkánál megint jobbra, majd az első utcán balra, aztán a másodikon megint balra.)


Az iskolánál nagy volt az öröm, hogy megérkeztek a teherautók, és rengeteg segítő gyűlt össze, akik gyorsan felcipelték a rakományt a megfelelő termekbe (előtte még a villanyvezetékeket egy hosszú léccel ki kellett emelni, hogy ne szabja le őket a dobozos autó teteje). Jim a teherautóknál koordinált, Andi az emeleten forgalomirányítóként mutogatta, hogy melyik csomagot hova vigyék, majd a tömérdek cuccot rendezte (erről Andi fog bővebben mesélni), én pedig az IT/könyvtárteremben a könyves dobozokat és a szétszerelt bútorokat. Alig maradt helyünk a szereléshez, a segítőkkel egymás hegyén-hátán közlekedtünk: Jim a padokat kezdte el összeszerelni velük (aztán visszament a társalapítvány rendezvényére, hogy teljesítse azt a munkát, amit megígértünk). Végül Kammer Gábor, az egyik sofőrünk is beszállt, mert nem bírta nézni, hogy a padokat összeszerelő emberek a fa helyett a vasat kezdték el fúrni, hogy a padokat újra össze lehessen csavarozni.

Ez a megoldás roppant mód felgyorsította az összeszerelés folyamatát. Andi és én a könyvespolcokat állítottuk-csavaroztuk össze, majd, amikor végre valahára megvoltak az alapok, én elkezdtem a könyves dobozok tartalmát felrakni, a polcokat felcímkézni. Ekkor derült ki, hogy a polcok háta nem szép, de Andinak eszébe jutott, hogy a novemberi kézmosás projekt kapcsán még hoztunk 2, akkor itthon maradt nagy plakátot, melyet az Igazgyöngy Alapítványosok készítettek és négy kisebb tabló, melyet a Táncsics Mihály Gimnázium tanulói készítettek („Itt élünk mi, Így élünk mi tablókat), így azok lettek hatalmas küzdelem árán felszegelve a polcok csúnya hátuljára (legalább nyolcan vettek részt ebben a szegelési folyamatban). A Hajdara úr által hívott IT-s pedig a számítógépeket üzemelte be, egymás után és nagy megkönnyebbülésünkre minden tökéletesen működött!!!

Az Andi-csapat ezután az ajándékokat és egyéb, az iskolának hozott adományokat ellenőrizte, én pedig a könyveket pakoltam ki és rendeztem a könyvtárat. Bár már nagyon fáradtak, nyúzottak voltunk, mégis nagyon gyorsan dolgoztunk, mert szorított az idő, holnap avatás! Rettentő meleg volt, tetőtől-talpig koszosak voltunk, és bármit megadtunk volna egy vödör jégkockáért, mert az ásványvizünk 1 óra alatt 30 °C fokosra melegedett és hiába ittuk így is, nem oltotta a szomjunkat.


Ma nemcsak mint forgalomirányító, bútorszerelő, de csomagrendezői funkciót is betöltöttem. A gyerekek hordták fel az ajándékcsomagokat is és folyamatosan ott keringtek és nézték, hogy ki kapott csomagot, kinek a neve van rajta, megvan-e és mekkora a csomagjuk és mi van benne (az átlátszó műanyag ládákban látni lehetett a tartalmat. Ha megtalálták a sajátjukat szinte fizikai fájdalmat láttam sóvár kis arcukon, hogy most nem vihetik el, nem nyithatják ki. Közben próbáltam mindenkit megnyugtatni, hogy higgyék el, mindenki kap ajándékot, hiszen annak is készítettünk, akinek a támogatója nem küldött semmit. Folyamatosan hessegetni kellett őket, mert csak álltak a csomagjuk mellett és nézték, nekem meg a szívem szakadt meg, de hát holnap lesz a nagy ceremónia, amikor mindenki megkap mindent.


Aztán engem is levert a víz, amikor kiderült, hogy ca. 8-10 gyerek csomagja nincs meg. Újrakezdtem a 40 °C-ban a légmozgás nélküli szobában a csomagok átnézését, átpakolását (több mint 80 csomag volt!) és akkor derült ki, hogy a vámosok által össze vissza feltúrt, feltépett csomagok közül, a ládákba bekerültek hátizsákok is, még szerencse, hogy észrevettem egy olyan hátizsákot egy dobozban, amit én pakoltam … Így aztán immáron harmadszor is elkezdtem elölről, mindent kipakoltam és végül minden gyerek csomagját megtaláltam!!!! Amikor itt végeztem, Áginak segítettem a könyvtárban egészen addig, amíg elő nem kerültek a játékok és az ottlévők nézegetni kezdték, hogy mi-micsoda. Így a nagy fúrás-faragás, könyvtárrendezés, számítógép szerelés kellős közepén egy már összeszerelt padon elkezdtem tanítani, hogy melyik játékkal hogyan kell játszani… aztán abbahagytam, mert azt vettem észre, hogy az a csapat, aki nem a sebtében felállított hordozható légkondi előtt ül, az mind körülöttem áll és játszik és magyaráz az éppen aktuális „ellenfelemnek”, hogy hogyan lépjen, mit csináljon vagy éppen milyen kártyát dobjon el… Így a játéktanítás abbamaradt, a munka pedig folytatódott, főleg miután az időközben visszatért Jim lekapcsolta a légkondit, elmagyarázva, hogy ha nem vezetik ki és nem csukják be az összes ablakot és ajtót, akkor csak tönkre fog menni. Mindeközben pedig jött egy osztályelső kisfiú, hogy vegyük fel a gyerektámogatási programba… hát ez is megtörtént.


Kora estére mindennel készen lettünk - el sem hittük! Megkönnyebbülten nekikészültünk, hogy visszamegyünk a szállásra, ahol végre lezuhanyozhatjuk magunkról a koszt és végre betolhatunk több liter hideg vizet. De nem így történt. Ugyanis a délután folyamán, amíg mi az iskola emeletén dolgoztunk, hatalmas főzés zajlott a recepció és a gondnoki szoba előtti hepehupás kis területen: vacsora készült az elvégzett munkánk tiszteletére, hogy este az informatika és könyvtár teremben megünnepeljük azt, hogy végre minden rendben van. Így aztán lerogytunk egy padra, és amíg a vacsora elkészült, az igazgatónővel és a gyerkőcökkel heves meccseket játszottunk: memória játék, amőba, jenga, puzzle...


Mindenkiből előtört a gyermek! Nagyokat nevetve-kacagva, a könyvtárból könyveket levéve magyaráztunk Magyarországról, Budapestről, a világról (Budapestről és Magyarországról szóló francia nyelvű albumokat és atlaszokat is vittünk). Jim felapplikálta a printer szoftvert is az egyik számítógépre, úgyhogy elkészült az iskola első saját nyomtatott oldala! Sőt mint a beszélgetés folyamán kiderült az egész kerület első iskolai nyomtatott oldala is, mivel a Bozola kerület egyetlen másik iskolájában sincs számítógépterem vagy könyvtár! Én pedig elmagyaráztam, hogy hogyan működik a fénymásoló. Rögtön felavattuk, mert a holnapi beszédeket és a ceremónia programját már fénymásolva adták át számunkra. Időközben megérkezett Haidara úr is (ma már 3 (?) feleséggel), és felkért, hogy válasszak ki 5 kisdiákot, akiknek a helyi potentátok a TV jelenlétben adják majd át az ajándékokat. Kiválasztottam legjobb tanulóinkat, akik között csak egy fiú volt: mikor Haidara úr szóvá tette, hogy miért csak egy van, és megmutattam neki a bizonyítvány kimutatást (bizony, ilyenünk is volt!) vita nélkül elfogadta a döntést. Ezt követően végre farkaséhesen nekiláttunk a festőien tálalt, isteni finom vacsorának (ebéd is volt, de mire a csomagpakolással végeztem, eltűnt…).

Ma elég korán ágyba kerültünk: hajnali 1 órakor már aludtunk.  Végre boldogan, nyugodtan, elégedetten, de rettenetesen fáradtan. Holnap avatás, búcsúzkodás és indulunk haza…

4 views
afrika_maskent_logo_homok_001_edited.png
Keep in touch
Kerepesi út 78 B, 1.  III/2, 1148 Budapest, Hungary
E : info@afrikamaskent.hu
Connect with us
  • YouTube
  • LinkedIn
  • Facebook
  • Instagram

Our partners :

Bypass_logo_grey.png
eznekemjo_logo_color.jpg
utazzafrikaba_hu.jpg

© 2020 by Africa Another Way